Gome na sai! :D
Nem igazán volt ötletem, meg idegzetem se írni mostanság. Akkor kezdjük egy bemelegítő cikis történetecskével:
Még mindig ég a pofám ettől az egésztől! XDDD Soha de soha ne menj a kiszemelt pasid után, ha gitárt gyakorolni megy egy "üres" terembe egy kémia versenyre... igen ez fura de valami megnyitó izére kellett dalt írnia.
Ez úgy kezdődött, hogy én szokásosan vártam a lépcsőn ülve Ádámot, miközben zenét hallgattam és rajzoltam. Ilyenkor sosem veszem észre, ha valaki hozzám szól vagy engem bámul.
Aztán azon kaptam magamat, hogy valaki kapálózik köztem és a füzetem között. Nem kis meglepetés ért, mikor megállt előttem és nézte mit rajzolok. Aztán észrevettem én is, hogy hozta a gitárját, ezért rákérdeztem. És ugye mondta, hogy dalt ír erre az izére és ma van a határidő. 'Meghallgathatom?'- kérdeztem tőle. 'Ha szeretnéd.... Nekem mindegy, de én megyek föl a 68-as terembe mert ott nincs senki.' - adta a választ. Gondoltam akkor inkább nem zavarom majd máskor. Ez idő alatt Ádám föltrappolt a terembe. Nem tudtam magammal mit kezdeni, bolyongtam a suli folyosóin, mire beütött a nagy ötlet "Hát akkor menjünk hallgassuk meg" Bár ne tettem volna!!!! Előtte hallgatóztam, csak a gitárt hallottam. Kopogok... Hát az a nyomorult Kémia tanárnő (aki nem valami nagy kedvesség) nyitott ajtót. Lepergett előttem az életem!!
- Mit akarsz? Itt munka van.
- Elnézést én csak (na mit is mondjunk) az osztályfőnököm keresem...
- Ki az osztályfőnököd??
- Baloghné...
- Hát itt nincs, nézd meg a tanáriban!!- felelte majd rám zárta az ajtót...
Basszus után remegő lábakkal baktattam le három emeletet a suli büfébe, ami inkább nézett ki kávézónak. Próbáltam lenyugodni, de a tudat, hogy Ádám láthatott vagy megismerhette a hangom, legszívesebben levetettem volna magam a tetőről, vagy bármi!! Nem bírtam nyugton maradni, ezért megint elindultam, ezúttal ahhoz a teremhez, ahol nekem lesz órám. Angol... Felelés.. HÁZI! Basszus... 10 percem volt az óráig és egy 250 szavas fogalmazás kell epém tudja, hogy miről!
A siránkozásnak ezennel vége, kaparjunk valami házi félét... Szerencsére mákom volt, ugyanis nem jött a tanár, így lyukas órám volt. (Dögölj meg hülye nő ._. ) gondoltam magamba. Aztán a csajok észrevették, hogy valami nagyon nagy gáz van, hogy sokkolt állapotban vagyok. Ők ezt észreveszik rajtam. Így hát elkezdtem mesélni a dolgokat. Nem sírtunk a röhögéstől, áh dehogy!!! :DDD Ezek után legalább 3 napig kerültem Ádámot. Facebook -on se írtam neki, ugyanis ő baszik rám írni... Egy két depressziós napomon ami miatta volt, azt mondja, hogy nagyon jó barátja vagyok, meg nem hagyja annyiban, hogy nem mondom el mi a bajom, pláne ha ebben ő is ludas, stb... Nem is értem, hogy mit eszek ennyire rajta... áááh de annyira aranyos basszus, meg kedves és vicces, nem tudok rá sokáig haragudni, mintha megvonnám magamtól a levegővételt! Szerencsére viszont rövid memóriája van szegénykémnek xD így úgy nézett ki, hogy semmit sem tud a kis alakításomról. De jobb félni, mint megijedni... nem! Ebben az esetben egyik sem jó mert kikészülök tőle XD Mindegy... majd elmesélem azokat a bizonyos téli estéket is, amik nagyon fájtak, ha még nem írtam le azokat :D Lehet, hogy azok is még ma meglesznek. Szóval ne hagyjatok el pár késés miatt pls :3 Kitudja, hogy miket írok le... Azzal talán meg lehet előzni pár dolgot, vagy éppen megoldani azokat :) Na puszi! :DDD
Nem igazán volt ötletem, meg idegzetem se írni mostanság. Akkor kezdjük egy bemelegítő cikis történetecskével:
Még mindig ég a pofám ettől az egésztől! XDDD Soha de soha ne menj a kiszemelt pasid után, ha gitárt gyakorolni megy egy "üres" terembe egy kémia versenyre... igen ez fura de valami megnyitó izére kellett dalt írnia.
Ez úgy kezdődött, hogy én szokásosan vártam a lépcsőn ülve Ádámot, miközben zenét hallgattam és rajzoltam. Ilyenkor sosem veszem észre, ha valaki hozzám szól vagy engem bámul.
Aztán azon kaptam magamat, hogy valaki kapálózik köztem és a füzetem között. Nem kis meglepetés ért, mikor megállt előttem és nézte mit rajzolok. Aztán észrevettem én is, hogy hozta a gitárját, ezért rákérdeztem. És ugye mondta, hogy dalt ír erre az izére és ma van a határidő. 'Meghallgathatom?'- kérdeztem tőle. 'Ha szeretnéd.... Nekem mindegy, de én megyek föl a 68-as terembe mert ott nincs senki.' - adta a választ. Gondoltam akkor inkább nem zavarom majd máskor. Ez idő alatt Ádám föltrappolt a terembe. Nem tudtam magammal mit kezdeni, bolyongtam a suli folyosóin, mire beütött a nagy ötlet "Hát akkor menjünk hallgassuk meg" Bár ne tettem volna!!!! Előtte hallgatóztam, csak a gitárt hallottam. Kopogok... Hát az a nyomorult Kémia tanárnő (aki nem valami nagy kedvesség) nyitott ajtót. Lepergett előttem az életem!!
- Mit akarsz? Itt munka van.
- Elnézést én csak (na mit is mondjunk) az osztályfőnököm keresem...
- Ki az osztályfőnököd??
- Baloghné...
- Hát itt nincs, nézd meg a tanáriban!!- felelte majd rám zárta az ajtót...
Basszus után remegő lábakkal baktattam le három emeletet a suli büfébe, ami inkább nézett ki kávézónak. Próbáltam lenyugodni, de a tudat, hogy Ádám láthatott vagy megismerhette a hangom, legszívesebben levetettem volna magam a tetőről, vagy bármi!! Nem bírtam nyugton maradni, ezért megint elindultam, ezúttal ahhoz a teremhez, ahol nekem lesz órám. Angol... Felelés.. HÁZI! Basszus... 10 percem volt az óráig és egy 250 szavas fogalmazás kell epém tudja, hogy miről!
A siránkozásnak ezennel vége, kaparjunk valami házi félét... Szerencsére mákom volt, ugyanis nem jött a tanár, így lyukas órám volt. (Dögölj meg hülye nő ._. ) gondoltam magamba. Aztán a csajok észrevették, hogy valami nagyon nagy gáz van, hogy sokkolt állapotban vagyok. Ők ezt észreveszik rajtam. Így hát elkezdtem mesélni a dolgokat. Nem sírtunk a röhögéstől, áh dehogy!!! :DDD Ezek után legalább 3 napig kerültem Ádámot. Facebook -on se írtam neki, ugyanis ő baszik rám írni... Egy két depressziós napomon ami miatta volt, azt mondja, hogy nagyon jó barátja vagyok, meg nem hagyja annyiban, hogy nem mondom el mi a bajom, pláne ha ebben ő is ludas, stb... Nem is értem, hogy mit eszek ennyire rajta... áááh de annyira aranyos basszus, meg kedves és vicces, nem tudok rá sokáig haragudni, mintha megvonnám magamtól a levegővételt! Szerencsére viszont rövid memóriája van szegénykémnek xD így úgy nézett ki, hogy semmit sem tud a kis alakításomról. De jobb félni, mint megijedni... nem! Ebben az esetben egyik sem jó mert kikészülök tőle XD Mindegy... majd elmesélem azokat a bizonyos téli estéket is, amik nagyon fájtak, ha még nem írtam le azokat :D Lehet, hogy azok is még ma meglesznek. Szóval ne hagyjatok el pár késés miatt pls :3 Kitudja, hogy miket írok le... Azzal talán meg lehet előzni pár dolgot, vagy éppen megoldani azokat :) Na puszi! :DDD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése